RÓLUNK

Domonyi Mónika - Mohini

Domonyi Mónika, beavatott nevemen Mohini vagyok.
500 órás YAI minősített tradicionális hatha- és astanga jóga oktató, Ayurvédikus jóga-terapeuta.
Okleveleimet a Sarasvati Alapítvány, Jóga- és Oktatási Központban szereztem.
Tanítóim Kotroczó Anikó, Deepak Anthwal, Hegedűs Zsolt és Szennay Péter voltak.
Jóga nidra gyakorlatom alapjául a Tradícionális Hatha-Jóga oktató képzésem szolgál. Jóga nidra foglalkozásaimat Swami Yatidharmananda jóváhagyásával tartom.
2023 nyarán megkaptam a Magyar Jógaoktatók Szövetsége által minősített jóga oktatói oklevelet is, ami nagyon sokat jelent számomra.
42 éves voltam, amikor elkezdtem jógázni, a Sivananda tradícióban. Itt találkoztam két, számomra meghatározó tanítóval, akik azóta is társaim, mellettem vannak az Úton. És persze barátokra is leltem, együtt gondolkodókra.
Örökké hálás leszek a Sivananda közösségnek azért, hogy 2019-ben eljuthattam Indiába, Rishikesbe, a Sivananda Ashramba és három hetet ott tölthettem.
A Sivananda közösséggel látogathattam el másodszorra is Indiába, 2023-ban, amikor a Rishikesh-i Sivananda Ashram mellett eljutottam a Himalája lábához, Swami Yatidharmananda-hoz, Uttarkashiba. Csoportos és egyéni hatha-, astanga órákat tartok.
Ha szívesen kipróbálnád a jógát, de még nem tetted, vagy gyakorlod egy ideje és szívesen tennéd ezt rendszeresen, akkor szeretettel várlak hatha jóga óráimon, melyekbe időnként belecsempészem az ayurvéda tudásomat, vagy éppen az astanga jóga felkészítő ászanáit is.
Astanga jóga óráimat, tanfolyamomat azoknak ajánlom, akik magabiztos hatha jógás múlttal rendelkeznek. Tanáromtól, Deepak Anthwaltól megtanultam, hogy az astanga ászanák végrehajtásánál nem a fizikai erő a legfontosabb, hanem a fókuszáltság, a belső határozottság, a belső csend és az alázat saját testünk iránt. Ez az út. És a rendszeres gyakorlás.
Ayurvédikus jóga-terápiám során egyénre szabott tanácsokat adok mind a napi rutin, étrend, gyógynövények és jóga gyakorlatok (házi feladatok: otthon végzendő ászana sorok), magánórák és légzés szabályozó gyakorlatok területén.
Ne gondolkodj sokat, ha rátaláltál erre a helyre, nem véletlenül vagy itt és olvasod ezeket a sorokat.
Ne várj a holnapra, a „majd”-ra, a péntekre, ha jobb idő lesz, vagy ha eláll az eső. A „majd” soha nem jön el. Csak az első lépés nehéz, gyere, indulj el! Teremts teret és időt a gyakorlásod számára. Te tehetsz a legtöbbet,fizikai-,mentális- és lelki egészségedért.
“DIN Do-It-Now” (Swami Chidananda)
Szeretettel várlak óráimon!
Móni/Mohini